Elindult A sötét ötven árnyalata mozijegy elővétel

Elindult A sötét ötven árnyalata mozijegy elővétel

A sötét ötven árnyalata mozijegy

A KULTIK magyar mozihálózat számos filmszínházában már most megvásárolhatóak A sötét ötven árnyalata (Fifty Shades Darker) belépők, ráadásul a premier előtti előadásokra.

Magyarország második legnagyobb hálózatába, a KULTIKhoz tartozó számos moziban már elindult az idei év egyik legjobban várt romantikus filmjének, A sötét ötven árnyalata belépőinek az értékesítése. A KULTIK Csepel, az Ajkai, a Sopron Elit, az Uránia Pécs és az Apolló Salgótarján mozikban az első előadásokra már most, elővételben megvásárolhatóak a belépők.

A KULTIK mozikban 2017. február 8-án este 8 órától kezdődnek az első előadások, de kérdésünkre Szabó Krisztián, a mozikat üzemeltető cég vezetője elmondta, van olyan mozijuk ahol már pótelőadást is be kellett iktatni a szerdai napra a fokozott érdeklődés miatt. Az FPortál oldalán 2017. január 10-től itt érhető el az országos jegyfoglalási lehetőség, függően a további mozik jegyértékesítésének kezdetétől folyamatosan frissül majd az adatbázis.

A sötét ötven árnyalata története szerint amikor a megsebzett Christian megpróbálja visszacsábítani az óvatos Anastasiát az életébe, ő új megállapodást akar, mielőtt adna még egy esélyt a férfinak. Miközben ők ketten megpróbálják újra felépíteni a bizalmat egymás iránt, baljós alakok bukkannak elő Christian múltjából, és elkezdik bekeríteni a párt, hogy szétzúzzák a közös jövővel kapcsolatos reményeiket…

A sötét ötven árnyalata szinkronos előzetesét itt tudod megnézni, a legnagyobb videómegosztó portálra, a YouTube-ra feltöltött teljes filmet itt találod, Top Moviesss által készített A szürke ötven árnyalata bakikért pedig ide érmesek kattintani.

Láttad már az új videónkat? Friss hírek a filmvilágból!

Facebook Comments
Megosztás