Itt az első kép a Han Solo spinoff kapcsán

Itt az első kép a Han Solo spinoff kapcsán

Han Solo spinoff

Az első Star Wars előzményfilm pozitív fogadtatása után a Lucasfilm nagy önbizalommal vághat bele a 2018-ban bemutatásra kerülő következő spinoff moziba, amelyben az ifjú Han Solo kalandjait láthatjuk majd.

A Zsivány Egyes forgadtatása jobban nem is sikerülhetett volna, a közönség és a kritika is nagyrészt lelkes volt az első Star Wars spinoff kapcsán, a Disney előzetes várakozásait pedig messze túlszárnyaló 1 milliárd dolláros globális bevétel igazolta, hogy érdekes lehet a Star Wars Univerzum ilyen módon történő bővítése.

Bár jelenleg mindenkit az idén decemberben érkező Star Wars: Az utolsó Jedi köt le a Star Wars kapcsán, azért érdemes figyelni a készülő filmekre is. Erről most Chris Miller gondoskodik, a Han Solo előzményfilm társrendezője osztotta meg Twitter oldalán az első hivatalos képet, ezzel jelezvén a rajongóknak, hogy elkezdődött a forgatás.

A LEGO-kalandot jegyző páros, Chris Miller és Phil Lord egy kis szójáték ot is csempésztek a posthoz. Miller a Star Wars-rajongók által alkotott „Han shot first” (Han lőtt először) szállóigét forgatta ki egy kicsit, „Han First Shot”, vagyis „Han első felvétel” megjegyzést fűzte kommentjében a képhez.

A képen is egy szójátékot láthatunk, a csapón ugyanis a Red Cup felirat látható, mint a film munkacíme. Ezzel az amerikai házibulik elmaradhatatlan kellékére, az eldobható piros poharakat gyártó Solo Cup Company-re céloznak. Érdemes megjegyezni, hogy a film valódi címéhez nem sok köze van a munkacímnek, Az utolsó Jedi például Spacebear, azaz Űrmedve munakcímet viselte. A használt betűtípus azonban már hordozhat egy fontosabb üzenetet, a westernek világát idéző felirat talán sejtet valamit a Han Solo-film jellegéről.

A Han Solo spinoff 2017-ban kerül a mozikba, az ifjú Han Solot Alden Ehrenreich alakítja, mellette Donald Glover (Lando Calrissian), Woody Harrelson és Emilia Clarke játszik a filmben.

Láttad már az új videónkat? Friss hírek a filmvilágból!

Forrás: Obivan Kenobi Blog

Facebook Comments
Megosztás