A Pixar elnőke szerint Steve Jobs kiborulna a róla szóló filmen

Nagy kritikai sikerrel mutatták be a Steve Jobs című filmet, ám egyvalaki nincs tőle elragadtatva.

Ed Catmull, a Pixar Studios elnöke szerint Jobs kiborulna, ha láthatná a filmet, mert életének és személyiségének csak egy részét ábrázolja. Catmull dolgozott együtt Jobsszal, és állítja, az Apple-alapító pályafutása kezdetén valóban nagyon nehéz eset volt, de aztán sokat fejlődött, például kialakult benne az empátia, és elkezdett rendesen bánni az emberekkel.

A Pixar-vezér véleményével azonban vitatkozni lehet, mert a film, mint Danny Boyle, a rendező hangsúlyozta, nem életrajzi mű, hanem dráma három felvonásban, amely pályafutása három fontos korszakában enged bepillantást Jobs életébe. És ha még ehhez hozzávesszük, hogy Jobs volt felesége szerint a számítógépzseni valóságos szörnyeteg volt, amiből a film keveset mutat meg, azt mondhatjuk, az igazság valahol a két szélsőséges vélemény között lehet.

A Steve Jobs címszerepét Michael Fassbender alakítja, a másik két főszereplő Kate Winslet és Seth Rogen.
Mozipremierek, a legfrissebb pletykák, hírek a filmvilágból

Steve Jobs előzetes:

Tetszett a Steve Jobs c. filmről szóló cikkünk? Oszd meg barátaiddal is!

2015-11-30T10:36:50+00:00

A webhely Google-cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadod a cookie-k használatát. További információ

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close