Ezért lesz az X-Men: Apokalipszis minden idők legjobb X-Men filmje


Az X-Men: Apokalipszis (X-Men: Apocalypse) az idei év egyik leginkább várt mozija. Az előző rész (X-Men: Az eljövendő múlt napjai – X-Men: Days of Future Past) giga sikere után, a Marvel mutánsok rajongói és a szélesebb közönség is epekedve várja Bryan Singer következő kalandját és egyben fináléját.

Simon Kinberg producer nemrég nyilatkozott arról, hogy voltaképpen mit is várhatunk ettől a mozitól. Kinberg egyébként nem csak a gyártásban, hanem az X-Men: Apokalipszis forgatókönyv írásában is részt vett, és gyakorlatilag a harmadik X-Men filmtől (X-Men: Az ellenállás vége) kezdve az összes X-Men film hátterében közreműködött:

„Szerintem bizonyos tekintetben ez lesz a legnagyobb X-Men film, amit valaha csináltunk: nem csak a külsődleges tétekre gondolok ezzel kapcsolatban – mivel az egész világ kipusztulása lesz a tét – hanem a belsődleges, érzelmi szempontokra is. A jelen szituáció olyannyira hatalmas lesz és vele együtt a főszereplők közötti érzelmi dinamika, mint még soha.”

Simon Kinberg nyilatkozata ígéretes, és ez alapján egy eddig soha nem látott nagyságú csatát fogunk kapni, és persze mióta az első előzetes kijött csak tovább nőt az X-Men: Apokalipszis körüli hype. Persze ez a kihívás nem lesz egyszerű az X-Men: Az eljövendő múlt napjai után, amely már önmagában elég magas tétekben gondolkozott, emellett pedig sikeresen és működőképesen hozta össze Bryan Singer a régi (Hugh Jackman, Ian McKellen, Patrick Stewart) és az új színész gárdát (Jennifer Lawrence, Michael Fassbender, James McAvoy).

Pontosan mitől is lesz ez a film nagyobb? A film címe segíthet ebben: Apokalipszis. Ez a cím nem csak minden idők legfélelmetesebb és leghatalmasabb mutánsára utal, hanem a világ végére is. Apokalipszis erejét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az ő kezében Magneto is csak egy báb, egy mutáns a többi közül. Apokalipszis mellett persze egy sor régi/új mutáns is tiszteletét fogja venni a filmben, mint például Jean Grey (Sophie Turner – Trónok harca) és Psylocke (Olivia Munn – Magic Mike).

Persze azt is megtudjuk majd, hogy Professor X (James McAvoy) mitől is válik kopasszá. Egy biztos, mindenre fényre kiderül az X-Men:Apokalipszis premierjén, május 27-én.
Mozipremierek, a legfrissebb pletykák, hírek a filmvilágból

Tetszett az X-Men: Apokalipszis c. filmről szóló cikkünk? Oszd meg barátaiddal os!

Forrás: CinemaBlend

2016-01-18T09:57:46+00:00

A webhely Google-cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadod a cookie-k használatát. További információ

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close