12 kulisszatitok az Inferno című filmről

dvd_akcio

Ron Howard rendező és Tom Hanks már két Dan Brown-thrillert vitt sikerre: A Da Vinci-kód és az Angyalok és démonok után ismét egy izgalmas, gyors, fordulatos és misztikus thriller következik csupa sztárszereplővel. A film az író nagysikerű regényfolyamának harmadik része, melyet nagy részben Magyarországon forgattak, magyar színészek részvételével.

Langdon professzor (Tom Hanks) felébred. A Harvard veszélyes kalandoktól sem visszariadó szimbólumkutatója számára ez kivételesen nem hétköznapi eset. Ugyanis egy firenzei kórházban van, és nem tudja, hogyan került oda. Lőtt sebbel ápolják, és azt a különös tárgyat sem tudja megmagyarázni, amit nála találnak.
A prof. – mint eddigi kalandjai során mindig – ismét egyszerre kénytelen menekülni és nyomozni. Egy fiatal orvosnő (Felicity Jones) segítségével próbálja keresztülvágni magát az őt körülvevő rejtélyek hálóján. Csupán Dante legendás művének néhány sora segíti – és úgy érzi, egyre mélyebbre kerül az életre kelő, rejtélyekkel és fenyegetésekkel teli pokolban.

Összeállításunkban most 11+1 érdekességet árulunk el az Inferno c. film kapcsán, a forgatásról valamint a forgatási helyszínekről.

11 érdekesség:

• Zobrist halálos vírusa, az Inferno valójában a következő recept alapján készült: 40% víz, 30% étolaj és 30% ketchup.

• Ron Howard a neves filozófus-jövőkutatóhoz, Jason Silverhez fordult tanácsért Zobrist szívszorító YouTube-videójának elkészítésekor, amelyben az őrült tudós figyelmezteti az emberiséget a túlnépesedés halálos veszélyeire.

• A kellékesek a biztonság kedvéért 15 példányt készítettek Dante halotti maszkjából a forgatáshoz, nehogy keresgélni kelljen az ereklyét.

• A firenzei forgatás során a film készítői adománnyal támogatták a Dante halotti maszkját is kiállító Palazzo Vecchio (Régi Palota) restaurálását.

• A jelenethez, amelyben Vayentha átzuhan az Ötszázak termének mennyezetén, a speciális effektekért felelős csapat vörös szilikonból készített „vérrel” teli medencét, hogy megóvják a műemlék padlóját.

• Feltűnik a filmben Dario Nardella, Firenze polgármestere is: az egyik jelenet hátterében „hivatalnokként” sétál végig a színen.

• Langdon és Sienna a híres olasz divatház, a Salvatore Ferragamo ruháit viseli.

• Firenzében a polgármester átnyújtotta Ron Howardnak a Város Kulcsát. Hajdan az európai városok ezzel a gesztussal fogadták a szívesen látott, becses vendéget. Noha városkapu, melynek zárjába kulcsa illene, már nem létezik, a rendező így is örült a roppant megtiszteltetésnek.

• A jelenethez, amelyben drón üldözi Langdont és Siennát a Boboli-kerten át, az operatőrök csapata két drónt is használtak: egyet a színészek követésére, és egyet magának az akciónak a rögzítésére.

• Mielőtt Ana Ularu magára öltötte volna Vayentha szerepét, sosem vezetett motort… de a forgatás végére úgy belejött, hogy jelenleg a jogosítvány megszerzésére készül!

• Langdon pokolvízióihoz mintegy 9000 liter cukoralapú művért kellett beszerezni.

A forgatási helyszínekről:

A thriller jeleneteinek 70%-a olyan történelmi múltú, gyönyörű városokban forgott, mint Velence, Firenze, Budapest és Isztambul.

Velence
A forgatás az olasz városban, a Szent Márk téren kezdődött, ahol Langdon professzor és Sienna doktornő a nyomokat követve eljutnak a Dózse-palotába.

A Szent Márk tér, avagy a Piazza San Marco Velence szíve és jelképe, vagy ahogy Napoleon nevezte: Európa szalonja. Egyik végében a bámulatos szépségű Szent Márk katedrális; bejáratával szemben, a tér közepén a harangtorony, a Campanile; körben pedig elegáns, oszlopos árkádsor található, híres kávézókkal. A székesegyház mellett, a vízparton áll a világ egyik legismertebb műemléke, a gótikus stílusú Dózse-palota, az egykori Velencei Köztársaság fejének, a dózsénak a palotája, amely 1923 óta múzeumként üzemel.

Firenze
Hatalmas hajszának lehetünk szemtanúi Firenzében. Langdon és Sienna a reneszánsz Pitti-palotából egy titkos ajtón át a Boboli-kertbe menekül. Végigfutnak a Pitti-palotát és a Palazzo Vecchiót összekötő Vasari-folyósón, valamint az Uffzi képtáron. Miután nem sikerül őket elkapniuk, Sinskey és Bouchard a palotaudvaron találkoznak.

A Pitti-palota a 15. században épült, majd I. Cosimo, a firenzei herceg és családja, a Mediciek lakhelye lett. A palota mögötti Boboli-kert, melyet eredetileg a herceg feleségének építettek, az olasz típusú díszkertek egyik legszebb példája. A kertben rengeteg antik és reneszánsz márványszobor, óriási szökőkút, valamint mesterséges barlang látható, egyfajta szabadtéri múzeumként szolgál.

A Firenze történelmi központjában álló Palazzo Vecchio ma városháza és múzeum. Falai közt négy napon át tartott az Inferno forgatása. A firenzei jelenetekben feltűnik továbbá a Dóm téren (Piazza del Duomo) álló Szent János Keresztelőkápolna, a város egyik legöregebb, közel ezer éves, nyolcszögletű márványépülete is.

Budapest
A film jeleneteinek nagy része Budapest utcáin, illetve stúdióiban forgott. A külső helyszínek és az épületbelsők sokszor más európai városok színtereinek „dublőreként” szolgáltak.

Azt a jelenetet például, amelyben Langdon és Sienna a firenzei Palazzo Vecchióban felfedezik Dante halotti maszkjának eltűnését, valójában a budapesti Néprajzi Múzeumban vették fel. Itt vetítik le a döbbent Langdonnak és Siennának a biztonsági kamerák által rögzített gyanús felvételeket is. A parlamenttel szemközt álló magyar Néprajzi Múzeum Európa legnagyobb és legjelentősebb múzeumainak egyike. Gyűjteményében a magyar és a nemzetközi kultúra tárgyi emlékei közül több mint 200 ezer néprajzi relikviát, egyedülálló történelmi fényképet, kéziratot, népzenei és filmfelvételt őriz.

A jelenetet, a melyben Langdon és Sienna bemenekülnek a Szent Márk katedrális föld alatti kápolnájába, valójában nem Velencében, hanem Óbudán, a Kiscelli Múzeumban vették fel.
A dombra épült XVIII. századi barokk épületegyüttes egykor kolostor és templom volt. A trinitáriusok lakhelyét később kaszárnyaként és kórházként használták, majd 1910-ben a bécsi műgyűjtő és bútorgyáros Schmidt Miska vásárolta meg, aki halála előtt Buda lakóira hagyta, azzal a feltétellel, hogy a város múzeumot és közparkot létesítsen belőle. Noha a II. világháborúban a Kiscelli Múzeum jelentős károkat szenvedett, Schmidt Miska végrendeletének értelmében a mai napig múzeumként és művészeti galériaként működik.

A Langdon vízióiban látott rémületes jelenetek hátteréül a festő szépségű Andrássy út és a Magyar Állami Operaház szolgált. Az Ybl Miklós tervezte Operaház először 1884-ben nyitotta meg kapuit.

A neoreneszánsz stílusú, barokk elemeket is viselő épület gazdagon díszített belső terei neves magyar művészek munkái. Termeinek lélegzetelállító szépsége és kitűnő akusztikája miatt a világ legkiválóbb operaházai közt tartják számon.

A Harvard Egyetemet a Magyar Nemzeti Múzeum „képviseli” a filmben. Ez Magyarország legrégebbi múzeuma. Jelenlegi formáját 1837 és 1847 nyerte el. A Pollack Mihály tervezte klasszicista épület 200 éve ad otthont a magyar történelem múzeumának. Jelentős szerepet játszott az 1848-as forradalomban, és a mai napig a magyar nemzeti identitás jelképének számít.

Isztambul
A stáb egy része Törökországba is eljutott, egy hétvégi munka erejéig. Itt azokat a jeleneteket vették fel, amelyekben Langdon, Sinskey és Sims megérkezik a lenyűgöző Hagia Szophiába.

A Hagia Szophia egykor ortodox bazilika, később mecset volt, ma múzeum. A Keletrómai Birodalom császára, Iusztinianosz építtette a Kr. u. VI. században. A világ egyetlen olyan épülete, amely három vallást is szolgált: a pogány, az ortodox keresztény és a szunnita iszlám vallást.

Egykori hatalmas föld alatti víztározóiban a történészek szerint akár egy hajó is elférhetett. Ezeknek a ciszternáknak a filmbéli mását az alkotók egy budapesti stúdióban építették meg.
Inferno előzetesek, filmklipek

Láttad már az új videónkat? Friss hírek a filmvilágból!

2016-10-12T08:31:07+00:00

A webhely Google-cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadod a cookie-k használatát. További információ

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close