Megvan a Deadpool 2 rendezője

Deadpool 2 rendezője

Pár hete borzolta a rajongók idegeit a hír, miszerint dobbantott a Deadpool 2 rendezője, de máris megtalálták a méltó utódot.

Váratlanul jelentette be a Deadpool rendezője, Tim Miller hogy a folytatásból inkább már nem venné ki a részét. Döntését kreatív nézeteltérésekre hivatkozva hozta meg. Azóta az is kiderült, hogy a film főszereplője Deadpool, azaz Ryan Reynolds okozta azokat a kreatív nézeteltéréseket. Rossz nyelvek szerint csúnya viták alakultak ki a rendező és Reynolds között. Ryan Reynolds azóta tett nyilatkozatai alapján a színész elkezdett beleszólni a karakter életre keltésébe, stílusába.

A rendező távozása után Junkie XL is faképnél hagyta a készülő szuperhős produkciót, aki az első film zeneszerzője volt. Döntését pont Miller távozása miatt hozta meg. Egy rajongó kampányt indított hogy Quentin Tarantino foglalja el a megüresedett direktori széket, azonban úgy tűnik a Marvel nem igazán volt vevő a rajongó ötletére, ugyanis Tarantino helyett David Leitch rendezheti a Deadpool 2-t.

David Leitch igazán remek választásnak tűnik, a színész-rendezővel egy igazán pörgős, akciódús Deadpool folytatásra számíthatunk, hiszen korábban a John Wick-et dirigálta Chad Stahelskivel közösen. A párosnak olyan jól sikerült az első rész, hogy a folytatásból, a John Wick 2-ből sem maradtak ki.

Láttad már az új videónkat? Friss hírek a filmvilágból!

2016-11-19T08:32:26+00:00

A webhely Google-cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadod a cookie-k használatát. További információ

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close