Kincsem előzetes – Pucér nők, minden mennyiségben

Kincsem előzetes

A nem két fillérből készült Kincsem kapott teljes értékű előzetest.

A Zsivány Egyes: Egy Star Wars történet bemutatójára időzítette a hazai forgalmazó, a Fórum Hungary a Kincsem előzetesét, így akik szerdán moziba mentek az első Star Wars előzményfilm miatt, azok már láthatták Herendi Gábor rendezésének bő két perces kedvcsinálóját.

Az előzetes tükrözi a készítők ígéretét, miszerint egy monumentális alkotás kerül a mozikba márciusban. A hárommilliárd forintos költségvetéssel, ebből 2 milliárd 78 millió forintos Filmalap támogatással készült produkció vélhetően egy itthon még nem látott intenzitású és nagyságú reklámkampány vezeti majd fel.

Blaskovich Ernő mindenét elvesztette a szabadságharc után. Céltalan, kicsapongó életet él, amikor egy nap megjelenik élete nagy lehetősége, Kincsem, a csodaló, akivel sikert sikerre halmoz az európai lóversenypályákon. Ezzel a sors tálcán kínálja neki az elégtételt, hogy nemes küzdelemben győzze le ősi ellenségét, von Oettingen bárót. Egyre durvuló rivalizálásukat azonban bonyolítja, hogy Ernő menthetetlenül beleszeret Klara von Oettingenbe, apja gyilkosának lányába. Vajon mi a fontosabb, a szerelem vagy a bosszú?

Kincsem előzetes


Az előzetes mellé érkezett egy plakát is, aminek láttán számomra nem feltétlenül a magyar csodaló villant be elsőre, sokkal inkább egy olcsó kínai vígjáték, ahogy pózol a két főszereplő, Nagy Ervin és Petrik Andrea. A Kincsem 2017. március 16-tól látható a mozikban.

kincsem_moziplakat

Láttad már az új videónkat? Friss hírek a filmvilágból!

2016-12-16T05:57:32+00:00

A webhely Google-cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadod a cookie-k használatát. További információ

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close