Deadpool a Torrent királya 2016-ban

Torrent

 

A Torrentfreak tartva magát eddig szokásaihoz az idén is nyilvánosságra hozta a legnépszerűbb, azaz a legtöbbek által letöltött filmek listáját.

2016-ban is megdőlt az a tévhit a listát böngészve, hogy azokat a filmeket töltenék le a legtöbben, amelyeknek a legnagyobb volt a mozis bevétele is. Az viszont tisztán kiolvasható a TOP 10-es listából, hogy a torrentezők még mindig imádják a szuperhősfilmeket.

A Torrentfreak idén nem tudott pontos letöltési számokat is közölni a filmek listájához, ugyanis számos technikai újdonságot vezettek be, ami nehezebbé teszi a pontos követést.

A lista élén a Deadpool, az oldal üzemeltetői szerint több millióan töltötték le a szókimondó szuperhős karakter első önálló moziját. A stúdió sem panaszkodhat, februárban ugyanis robbantott a produkció a mozipénztáraknál is, a Fox számára 782,6 millió dollárt hozott az első rész globálisan, ennek közel a felét, 363 millió dollárt az amerikai mozikban költöttek a rajongók Deadpool jegyeire.

A listát böngészve talán nem is meglepő, hogy összesen öt szuperhős film fért be a legtöbbször letöltött alkotások TOP 10-es listájába, a második helyen az enyhén fogalmazva is megosztó Batman Superman ellen: Az igazság hajnala, a dobogó harmadik helyére pedig az Amerika Kapitány: Polgárháború került.

Érdekesség lehet, hogy A függetlenség napja – Feltámadás a pénztáraknál nem volt annyira népszerű, messze a stúdió várakozása alatt teljesített csupán a maga 400 milliós össz bevételével, viszont a torrentezők között népszerű volt, a hetedik helyet szerezte meg. A Zootropolis azonban fel sem fért a listára, pedig a tavalyi ég harmadik legnagyobb bevételével dicsekedhet az animáció.

Top 10 torrent letöltések 2016-ban:
1. Deadpool
2. Batman Superman ellen: Az igazság hajnala
3. Amerika Kapitány: Polgárháború
4. Star Wars: Az ébredő Erő
5. X-men: Apokalipszis
6. Warcraft
7. A függetlenség napja – Feltámadás
8. Suicide Saud – Öngyilkos osztag
9. Szenilla nyomában
10. A visszatérő

Láttad már az új videónkat? Friss hírek a filmvilágból!

 

2017-01-04T04:14:21+00:00

A webhely Google-cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadod a cookie-k használatát. További információ

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close