Mel Gibson rendezheti az Öngyilkos osztag 2-öt

Öngyilkos osztag 2

Az Öngyilkos osztag a tavalyi első rész sikertelensége ellenére is folytatódik, a Warner Bros pedig már úgy tűnik ki is nézett egy rendezőt a második epizódhoz.

Mel Gibson karrierje újra a régi fényében tündököl, miután a színész-rendező idén rengeteg elismerést kapott a több Oscar-díjra (többek között a Legjobb film díjára is) jelölt filmjéért, A fegyvertelen katonáért, szépen lassan visszakúszik az elsőlistás Hollywoodiak közé. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy a DC filmek egyik legnagyobb sikerszériájának szánt Öngyilkos osztag következő részének ő lehet a rendezője.

Először a hét közepén jelentette a Hollywood Reporter, hogy a Warner Bros stúdió már felvette a kapcsolatot Mel Gibsonnal, az Öngyilkos osztag folytatásával kapcsolatban, aki felvázolta nekik az elképzeléseit.

Másnap Mel Gibson A fegyvertelen katona egy vetítésén válaszolt kérdésekre, a moderátor pedig megkérdezte, hogy igazak-e a híresztelések az Öngyilkos osztag második epizódjával kapcsolatban. Megerősítette, hogy tárgyaltak a stúdióval, beszéltek az ötleteiről, de még csak egyetlen alkalommal ültek le,

“Olyan volt, mint egy első randi”

– mondta Gibson.

Ezek a hírek azért meglepőek, mert Gibson az elmúlt évben nem egyszer adott hangot nem tetszésének képregény filmadaptációkkal kapcsolatban, a Batman vs Supermant például nemes egyszerűséggel “sz-rnak” nevezte, a Marvel filmekről pedig annyit mondott, hogy

“…sokkal erőszakosabbak, mint az ő filmjei”.

Nem lesz könnyű dolga az idei Legjobb rendezőnek járó Oscar-díj egyik várományosának, ha valóban ő lesz a bűnöző osztag új történetének direktora. Az első rész jelentőset bukott a kritikusoknál, eleve rossz ponttal indult a többrészesnek szánt széria. David Ayer rendező nem egyszer kifejezte, hogy ha még egyszer nekiláthatna az Öngyilkos osztag forgatásának, sok mindent máshogy csinálna, például sokkal nagyobb hangsúlyt fektetne Joker karakterére, egyenesen őt tenné meg a film főgonoszának. Ha az utóbbi időkben inkább botrányairól híres Mel Gibson valóban a projekt élére áll, a legjobb tudását kell nyújtania.

Mel Gibson nem az egyetlen, akit szóba hoztak az Öngyilkos osztag 2 kapcsán, Daniel Espinosa (Védhetetlen, Élet), Jonathan Levine (Eleven testek) és Ruben Fleischer (Gengszterosztag, Zombieland) is pályáznak a munkára.

Láttad már az új videónkat? Friss hírek a filmvilágból!

2017-02-19T17:11:05+00:00

A webhely Google-cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadod a cookie-k használatát. További információ

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close