Aquaman hangol a hétvégi Az Igazság Ligája az új előzetesére [UPDATE]

Az Igazság Ligája

A Today című műsor reklámszünetében volt látható Az Igazság Ligája szombaton érkező előzetesének rövid beharangozója.

Lassan szokjuk csupán csak a gondolatot, hogy már az előzetesnek is van előzetese, a DC úgy tűnik tovább fejleszti a rendszerint 10-16 másodperces szpotokat, ugyanis eddig max egy nappal az új előzetes előtt érkeztek a rövid videók. Az Igazság Ligája esetében viszont az egyik fontosabb karakter, Aquaman került a szpot középpontjába, vélhetően még legalább egy “hangoló videót” kapunk, mielőtt szombaton bemutatnák az új előzetest. A rövid figyelemfelhívó mellé érkezett egy új plakát is, amit a cikk alján találsz.

A történet szerint Superman önfeláldozó cselekedete után Bruce Wayne hite visszaállt az emberiségben, azonban újdonsült szövetségesével, Diana Price-szal újabb és nagyobb fenyegetéssel kell szembenéznie. Batmannek és Wonderwomannek gyorsan kell cselekednie, és össze kell toborozniuk egy különleges, emberfeletti képességekkel rendelkező csapatot. Úgy tűnik, hiába az olyan hősök, mint Aquaman, Cyborg, Flash, Batman és Wonderwoman, talán már túl késő, hogy gátat szabjanak a bolygó pusztulását fenyegető eseményeknek.

Az Igazság Ligája előzetes beharangozó


A DC legújabb szuperhős mozija 2017. november 10-én debütál. Zack Snyder vezényletével készült film főbb szerepeiben Ben Affleck mint Batman, Henry Cavill mint Superman, Gal Gadot mint Wonder Woman, Ezra Miller mint Flash, Jason Momoa mint Aquaman, Ray Fisher mint Cyborg, Willem Dafoe mint Nuidis Vulko, Jesse Eisenberg mint Lex Luthor, Diane Lane mint Martha Kent, Connie Nielsen mint Hippolyta királynő, J.K. Simmons mint Gordon felügyelő, Jeremy Irons mint Alfred Pennyworth és Amy Adams mint Lois Lane.

[UPDATE]
Ahogy várható volt, a főbb karakterek külön beharangozó klipet kapnak, Batman és The Flash videója már meg is érkezett.

Batman

The Flash

Láttad már az új videónkat? Friss hírek a filmvilágból!

2017-03-24T09:37:39+00:00

A webhely Google-cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadod a cookie-k használatát. További információ

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close