Leonardo DiCaprio ritkán látott oldalára derült fény

Leonardo DiCaprio apai oldala

A napokban kapták lencsevégre az örök Hollywoodi agglegényt, miközben legjobb barátjának, Tobey Maguire-nek a volt feleségével, Jennifer Meyer-el és kislányával, Ruby-val lógott.

Leonardo ekkor megmutatta, hogy létezik apai oldala is. A 42 éves színész a szokásos svájcisapkáját, egy szürke pólót és egy fehér nadrágot viselt kék sportcipővel.

Leonardo évek óta nagy barátságot őriz a Pókember csillagával, Tobey Maguire-el és szoros kapcsolatban van a családjával. Az is kiderült, hogy Leo részt vett Ruby produkciójában, ’A Szépség és a Szörnyeteg’ című előadásában a Pacific Palisades-ban, Los Angeles-ben.


Mindeközben Tobey is része volt a kalandnak és támogatta a kislányát. A 41 éves színész felkapta a hátára Ruby-t és lovagolva mentek át a zebrán. A Pókember sztárja egy fenyő zöld pólót és egy kék sortot, míg volt felesége apró mintás lila ruhát viselt. Tobey és Jennifer 2007-ben házasodtak össze Hawaii-on és 2009-ben a közös fiuk, Otis születése után elváltak. Nyilatkozatukban a következők álltak: ’Sok lélektani kutatás és megfontolást követően eldöntöttük, hogy párként vállunk el.’


A nyilatkozatban elmagyarázták, a legfontosabb továbbra is a gyermekeik felé irányuló tartós szeretetük, tiszteletük és barátságuk megőrzése.

Tobey nemrég mesélt egy új animációs komédia folytatásáról, a hazánkban is ismert Bébi úr-ról. A Bébi úr (Bébi úr pohár topperrel a MoziShop.hu kínálatában itt)egy felnőttet játszó kisbaba, akinek férfi hangja van, öltönyt meg diplomatáskát visel és elhódítja a szülők szeretetét. Ezt bátyja, Tim próbálja megakadályozni és beakarja bizonyítani, hogy a szeretet valójában végtelen és nagyon erős. A Bébi úr folytatása 2021 március 26-án várható.

Láttad már az új videónkat? Friss hírek a filmvilágból!

Forrás, változtatások nélkül közölve: PetőfiLive



2017-06-16T10:23:43+00:00

A webhely Google-cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadod a cookie-k használatát. További információ

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close