A szépség és a szörnyeteg kritika

A szépség és a szörnyeteg kritika

Nagy várakozás előzte meg a film bemutatóját és a Disney marketingesei is tettek róla, hogy megfelelő hype is kerüljön a mozi mögé. Gondoljunk csak Emma Watson nyilatkozataira, aki jelenleg a feminizmus élharcosa és nem szeretett volna egy kétdimenziós hercegnőszerepet eljátszani vagy a sokat emlegetett első Disney melegkarakterre.

 

A film Amerikában már robbantott, 170 millió dolláros nyitóhétvégét produkált (világszerte további 180 milliót) és ezzel minden idők legjobb márciusi premierjével büszkélkedhet. Boritékolható, hogy hazánkban is szép sikereket fog elérni.

Az előzetesek remek hangulatot teremtettek, ezért magam is kíváncsian vártam mit tud a film hozzátenni az eredeti animációs alkotáshoz? Illetve akar-e egyáltalán újat mondani vagy megelégszik a történet újraelmesélésével csak éppen élő szereplők és CGI segítségével.

A legutóbb bemutatott Disney feldolgozások inkább az utóbbi irányt erősítették. A Kenneth Branagh rendezte Hamupipőke szinte szolgai mód másolta az eredeti animációt, semmilyen újdonság, extra csavar nem volt a történetben, így a főszereplő nőalakja is távolt állt a mi korunk ideáljaitól gondolkodásmód és tettek terén. A dzsungel könyve sikere viszont szépen megalapozott a további live-action feldolgozásoknak, így a közeljövőben számíthatunk Dumbo, Mulan, Oroszlánykirály és A kis hableány filmekre is.

Magában a film történetében szintén nincs sok újítás (egyedül a befejezés). Így viszont, hogy az eredeti művek cselekményében nincs sok változtatás az egyértelmű célcsoport a gyerekek. Akikkel a szüleik várhatóan szívesen elmennek, hiszen az ő gyerekkoruk kedvenc meséi elevenednek meg újra a korhoz igazított technikai színvonalon. Úgy tűnik ezzel a Disney két korosztályt is be tud terelni a mozikba. Bár az eredeti mesék nem kapnak sok plusz mélységet, de ez ilyen szempontból nem is baj. Mert a klasszikusokban is megvan minden, amit egy gyermek szerethet a mesékben és közvetve hozzájárulhat szellemi fejlődéséhez is. Szülőknek pedig marad a nosztalgia. Az előzetesek épp ezt a hangulatot hozták és a trailerek alapján is az derülhetett ki, hogy a történetben nem lesz sok változtatás.

A mozi erőssége pedig épp azok a pillanatok voltak, amit egy az egyben vettek át korábbi animációs alkotásból. Gyengéi pedig az új betéték, melyek a karaktereket hivatottak elmélyíteni, de tökéletesen szükségtelenek voltak egy-két pillanattól eltekintve (ilyen például a könyvtáras jelent, ami tudott pluszt adni a történetnek). A film kezdetén őszintén megborzongtam, hogy mi is lesz ebből, de aztán a következő jelenet, ami tökéletes leképezése volt a klasszikus mese dalbetétjének, visszahozta a nosztalgiát. Szinte a teljes időtartam alatt ezen a határmezsgyén egyensúlyozik a film.

A történet egyértelmű tanmese és így A szépség és a szörnyeteg univerzális értékeket képvisel. Szépség, aki nemcsak megjelenésében vonzó, hanem lelkileg is a tisztaságot jelképezi, illetve megannyi pozitív tulajdonságot társít mellé: olvasottság, műveltség, találékonyság. És ez a szépség az, aki képes meglátni a szörnyben ugyanúgy rejlő csodát is. A Belle-Szörny párost ezen a gondolatmeneten haladva párhuzamba lehet állítani a Gaston-LeFou kettőssel. LeFou csodálja Gaston férfiasságát, megjelenését, rajong érte.

Bár első megjelenésekor egyből az ember agyába villan, hogy nem légből kapott állítás volt a karaktert melegnek bélyegezni, de azért ez kicsit ki lett sarkítva és semmi kárt nem okozott volna a malajziai illetve orosz gyermekek lelkében. LeFou legnagyobb hibája, hogy nem akar átlátni a külső mázon. Karaktere ellentétes ívet ír le Bellével, ahogy a főszereplő nő ráébred a Szörny szépségére a történet előrehaladtával, úgy LeFounak is be kell látnia, hogy Gaston nem az az idol, akinek látni szerette volna.

Gaston is csak Belle gyönyörű kisugárzását szereti, nem egyéb számára, mint egy újabb trófea. Ezért számára sose lesz elérhető a Szépség, mert csak a külsőséget keresi, hajszolja az élvezeteket, ahelyett, hogy igazi értékeket keresne; LeFou pedig nem ismeri fel ezt az ürességet, pontosabban nem idejében. Ez a felületesség az, amit megtör Belle személye, aki képes arra, hogy a hagyományos konvenciókon túllépjen. Nem törődik abba se bele, hogy ő csak egy nő, aki arra termett, hogy kiszolgálja a férfiakat és képes arra, hogy ne csak a szemével lásson. Ez a vakság illetve maradiság egyébként az egész környezetére jellemző és amíg ő ki akar törni belőle, Gaston pont ez a közeg élteti. Illetve van rá célzás, hogy a herceget is a környezete változtatta meg, tette szörnyeteggé.

Belle szemében pont fordítva látjuk a szereplőket, számára Gaston a szörny. Azzal, hogy észreveszi a szépséget a szörnyetegben meg is változtatja azt, szinte már mi is csak a jótulajdonságait látjuk és alapvetően ettől fizikailag is szebbé válik, szinte nem is kell az átváltozás.

Meglátni a belső szépséget, megtanulni teljességében látni a dolgokat. Ezért is változnak tárgyakká a Szörnyeteg személyzetéhez tartozó emberek. Mindenki azzá alakul, ami végtére is meghatározta az életét. Kicsit olyan ez, mint hogy minden kutya hasonlít a gazdájára. De távolabbra tekintve eszünkbe juthat Rejtő Jenő: Csontbrigádja is, ahol az emberek a fogolytáborban elvesztik a nevüket, identitásukat és a hozzájuk szorosan kötődő tárgyakról kapnak új neveket. Ez a mese csak annyiban más, hogy itt fizikailag is átalakulnak a szereplők. „Mi tesz bennünket emberré?” – hangzik el a kérdés konkrétan is a filmben. Választ is kapunk erre a rendezőtől: a műveltség az, ami megkülönböztet bennünket az állatoktól. A környezet elmaradottságát pedig egy ember is megváltoztathatja (Belle olvasni tanít egy kislányt). Úgyhogy gyerekek, élvhajhászás helyett irány a könyvtár!

A korábbi élőszereplős Disney feldolgozással, a Hamupipőkével ellentétben, ahol a főszereplő nem alakítója a történéseknek, teljesen alárendeli magát a környezetének, Belle alakja Emma Watson megformálásában tudatosan cselekvő és a környezete ellen lázadó hős. Sajnos ezzel együtt is a mozi negatívumai közé tartozik a színésznő alakítása, aki úgy tűnik, hogy néhány jelenetben nem tudja elhinni, hogy egy szekrényhez vagy egy gyertyatartóhoz beszél. A Mauglit alakító kisfiú A dzsungel könyvében jobban megbirkózott ezzel a feladattal. Gaston szerepében viszont brillírozik Luke Evans és szemmel láthatólag nagyon élvezte a forgatást (ahogy ezt a megjelenése is bizonyította a budapesti premieren).

Összefoglalva:
A mozi hozza a kötelezőt, gyönyörű látvány és mondanivaló is megfér egymás mellett. De újat nem ad hozzá a korábbi animációs filmhez, amit pluszban hozzátenne, azt pedig nyugodtan kihagyhatták volna. Emma Watsont nem ezen az alakítása miatt fogja senki megszeretni, de bőven van plusz, ami ezt ellensúlyozza. A Disney mindig képes a csodára és ezt most a nosztalgia hozta el újra a mozikba.

Pontokban: 10/7

Láttad már az új videónkat? Friss hírek a filmvilágból!

2017-04-24T14:57:07+00:00

A webhely Google-cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadod a cookie-k használatát. További információ

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close