A Fekete Párduc még a Deadpoolt is lemosta

Bődületes nyitást produkált a Fekete Párduc

A hagyományosan holtidőszaknak számító február ellenére parádés nyitással robbant be a mozikba a Fekete Párduc

Ritkán időzítenek a stúdiók nagyobb produkciókat februárra, így a Fekete Párducnak nem volt egyszerű dolga, azonban a jelek szerint fantasztikus nyitó hétvégét produkál az amerikai mozikban.

2016-ban a Deadpool elég magasra tette a lécet a szuperhős mozik vonalán, de a Fekete Párduc még a Deadpool nyitó eredményeit is kömmyedén lemosta. A csütörtök esti premier előtti vetítéseken, a Fekete Párduc pedig majdnem duplázta a két évvel ezelőtti, akkor rekordnak számító Deadpool 12,7M dolláros eredményeit, a maga 25,2M dolláros bevételével.

Ez az eredmény a Marvel Filmes Univerzumon belül a második legjobb eredmény, a Bosszúállók: Ultron kora 27,6M dollárral nyitott, igaz a film anno májusi startot kapott.

Az első becslések a legújabb Marvel produkció esetében 90M, majd 120M, végül 150-160 M dollárról szóltak, a jelek szerint azonban még ennél is jóval magasabb nyitó hétvégi eredménnyel indulhat a Fekete Párduc. A legfrissebb elemzések szerint akár 185M dollárt is kaszírozhat a film, természetesen ez kizárólag az amerikai mozikat jelenti. Az MCU-n belül ez az eredmény a dobogóra repítené T’Challa kalandját, ennél csak a két Bosszúállók teljesített jobban.

Közben a Marvel Magyarország shopjában, az MMOShop.hu oldalon a hétvégén Marvel Garázsvásárt rendeznek, akár 50%-os kedvezménnyel szerezhetőek be a Marvel-filmekhez kapcsolódó plakátok, ajándéktárgyak, mozis poharak topperrel.

Reklám – A MoziShop.hu kínálatából

2018-02-17T09:52:03+00:00

A webhely Google-cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadod a cookie-k használatát. További információ

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close